MENÜ

 A kosárlabda feltalálását az ontariói Almontból származó Dr. James Naismith-nek köszönhetjük.  Egy fiatal kanadait megkértek 1891-ben, hogy találjon ki egy fedett pályás játékot a téli időszakra. Naismith két barackos kosarat a tornaterem erkélyéhez kötött, de sose gondolta, hogy ezzel egy világhírű játékot indít el.

Ezt követően folyamatosan alakultak a sportág szabályai: a sarkazás már nem számított lépéshibának, majd bevezették az egy pontot érő büntetődobást. A korábbi kilenc embert lecsökkentették ötre és megtiltották a kétszer indulást is. Az első profi liga 1898-ban alakult, de két év után feloszlott. Az 1904-es olimpiai játékokon St. Louisban a kosárlabdát bemutató sportágként játszották. 1920-tól érvényes az a szabály, hogy a lecserélt játékos visszajöhet a pályára, majd négy év múlva már megszüntették a kijelölt büntetődobó szerepkört, azóta az dobja büntetőt, akivel szemben szabálytalankodtak.

1932-ben megalakult a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), és az 1936-os berlini ötkarikás játékokon már a kosárlabda olimpiai sportágként szerepelt. Tíz évre rá létrejött az Amerikai Kosárlabda Szövetség 11 csapattal, az első mérkőzést Torontóban játszották a Maple Leaf Gardensben. Érdekesség ezzel az összecsapással kapcsolatban, hogy aki magasabb volt George Nostrandnál (203cm), a Toronto centerénél, az ingyen tekinthette meg a mérkőzést. 1949-ben alakult meg az NBA, méghozzá úgy, hogy a Nemzeti Kosárlabda Liga (NBL) maradék csapatai csatlakoztak az Amerikai Kosárlabda Szövetséghez (BAA), amely Nemzeti Kosárlabda Szövetségre (NBA) módosította a nevét.

Asztali nézet